Négyéves munkáját értékeli a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a jövõ vasárnapra tervezett tisztújító közgyûlésén. Vékás Jánostól, a VMDK alelnökétõl ebbõl az alkalomból kértünk interjút.

- A VMDK 1990. március 31-én tartotta meg az alakuló közgyûlését, tehát most jár le a vezetõség négy éves megbízatása. Az alapszabály szerint legalább négyévenként közgyûlést tart a szervezet. Igaz, hogy minden eddigi közgyûlésen is felvetettük a bizalmi szavazás gondolatát, s történtek is változások a VMDK vezetõségében, de az alapszabály szerint mégis most jár le ennek a vezetõségnek a megbízatása. Ezenkívül úgy látjuk, hogy sok olyan kérdés is felgyülemlett, amelyekre ugyancsak választ kell adni. Tehát az egyik feladat maga a tisztújítás, azaz a káderkérdések, a másik pedig a munka politikai része.

- Két alapvetõ irányvonalat lehetne ebben a pillanatban megkülönböztetni. Az egyiket feltételesen nevezhetném maximalistának, amelynek a képviselõi azt mondják, hogy nem az apró lépések taktikája a járható út, hanem gyökerében kell megragadni a problémát, keményen, dacosan szembeállni, nem egyezkedni senkivel s ebben a gondolatban benne van a "minél rosszabb, annál jobb" filozófiája is. Õk abból indulnak ki, hogy itt úgyis újabb nagy társadalmi földrengés következik, amelynek során egészen új feltételek alakulnak ki, s ez elõtt nincs értelme építkezni. A másik véglet képviselõi viszont úgy érvelnek, hogy nem lehet hinni abban, hogy a vajdasági magyarság valamiféle politikai szubjektumként a politikai akaratát önállóan megvalósítva tudja érvényesíteni az érdekeit, s ezért keresni kell a kapcsolatot a szerb politikai erõkkel és rájuk támaszkodva juttatni érvényre a kisebbségi érdekeket is. Én személy szerint úgy látom, hogy az elsõ változat valamiféle ajándékként képzeli el a magyarok autonómiáját, amelyet majd valaki valamilyen módon, valamilyen isteni kinyilatkoztatásként megad a magyaroknak anélkül, hogy megtanulnánk intézni az önkormányzatainkban saját kis ügyeinket (legalább azokat, amelyeket az adott körülmények között irányíthatunk). Ez a gondolatmenet alapvetõen ellentétben áll azzal a politikai filozófiával, amelyet személy szerint vallok, hogy végsõ soron mégiscsak az lesz a vajdasági magyarságnak, amit ez a magyarság meg képes valósítani egy aktív politikai kiállással, mert enélkül pusztán instrumentuma lehet más érdekeknek.

- Én nem azt várom el a szerb vezetéstõl, hogy valamilyen politikai alku keretében a vajdasági magyarságnak autonómiát teremt. Ez ellentétben állna az autonómiának mint fogalomnak a lényegével. Én úgy látom, hogy itt arra van szükség, hogy az állam represszió-eszközökkel ne akadályozza a legitim politikai törekvések megvalósítását. Tehát ne alkalmazza a represszió eszközeit. Abból indulok ki, hogy e legitim célok nem veszélyeztetik az államérdekeket és az állam szuverenitását, s ilyen értelemben ha az állam valóban egy polgári társadalom útján kíván indulni, akkor ne használja a saját represszív intézményeit beolvasztásra, homogenizálásra, Szerbiának a kisebbségektõl való megszabadítására. Ez az a nagy próbatétel, amit nekünk ki kell állnunk, hogy lássuk, van-e erre reális esély, vagy csak áltatjuk magunkat a lehetõségekkel. Szerintem ennek az idei év folyamán el kell dõlnie. Mi megfogalmaztuk világosan, hogy õszre tervezzük a magyar nemzeti tanácsnak a létrehozását. Ez egyik része az autonómiakoncepciónak, a másik része pedig a magyar többségû önkormányzatok integrációja, s ezt a folyamatot párhuzamosan kell továbbvinni.

- A belsõ ellentétek jelen vannak, de egy olyan irányzat sem mutatkozott meg a VMDK-n belül, amely magával az autonómia igényével szembefordult volna. Ebben látom az esélyt arra, hogy mégiscsak meglegyen az a domináns eszme, amely ezt a politikai formációt összetartja, hiszen ennek az autonómiakoncepciónak a létjogosultságát egyik tábor sem vonja kétségbe. Vannak különbözõ értelmezések, ezeket majd világosabban mindenkinek meg kell fogalmaznia, ez egyelõre nem történt meg.

- A szervezeti felépítés változására nincs javaslat, jelenleg a tanács olyan döntése van érvényben, hogy a közgyûlést március 27-én tartjuk meg Zentán, az alapszabály szerint a VMDK Tanácsának a hatáskörébe tartozik meghatározni, hogy egy-egy körzeti szervezet hány küldöttel képviselteti magát. Én különbözõ megoldásokat el tudok fogadni; egyet látok veszélyesnek, ha olyan törekvés jelentkezne, hogy magát a közgyûlést ne sikerüljön megtartani március 31-e elõtt. Ez veszélyes lenne, mert akkor a VMDK nem tartaná magát az alapszabályhoz, aminek alapján politikai szervezetként bejegyezték, és ha ez megtörténne akkor akár törölni is lehetne a politikai szervezetek nyilvántartásából. A közgyûlés az eddigi szokások szerint titkos szavazással, többes jelöléssel választja meg az elnököt, a két alelnököt és a Tanács tagjait. Van olyan javaslat, hogy tíz küldött adhasson jelöltet az elnöki vagy az alelnöki posztra és öt küldött a VMDK Tanácsába.

- Aznap, amikor Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter úr járt Adán, a VMDK Tanácsa két határozatot hozott. Az egyik arra vonatkozott hogy kérjük az adományozókat, közöljék a VMDK Tanácsával, milyen adományokat tartanak nyilván azok közül, amelyeknek kedvezményezettje a VMDK. A másik úgy szólt, hogy a VMDK csak olyan támogatást tud elfogadni, amelynek az ellenõrzésével és a felhasználásával kapcsolatos döntésre a Tanács vagy a Tanács megbízatásából az Elnökség a kompetens. Ez annyit jelent, hogy nem tartjuk elfogadhatónak az úgynevezett kliensi rendszer alkalmazását, és nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a támogatás fejében rezidens legyen a szervezetben. A VMDK az elmúlt négy év során rendkívül szerény anyagi körülmények között mûködött, egy személy kivételével nincs tudomásunk arról, hogy valaki nem a VMDK Elnökségének azon döntése értelmében járt el, hogy csak az anyagi költségek megtérítésére vett fel pénzt. Itt a tiszteletdíjak kizárásáról van szó. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy vezetõségi tagjaink ne váljanak anyagilag függõvé, mert az a politikai sebezhetõségünket is jelenti. Ennek a kérdésnek két oldala van, s mindkét oldal részérõl úgy tudom elképzelni hogy egyensúlyban tartjuk a kérdést, tehát egyfajta kooperatívságra, kommunikatívságra van szükség a szervezetnek, de olyan keretben, amely lehetõvé teszi, hogy politikai döntéseit az érvek erejére támaszkodva önállóan hozza meg.

Amióta a VMDK létezik, mindig is a kompromisszum és a dialógus híve voltam, és én a VMDK autonómiakoncepcióját is úgy tudom csak értelmezni, hogy egyfajta kompromisszum két végletes megoldás között. Személy szerint úgy látom, hogy a VMDK politikai vonalvezetése a tisztújító közgyûlésen és a közgyûlés után sem fog elcsúszni egyik szélsõség irányába sem. A két pont között a VMDK-nak meg kell találnia a középutat. Úgy érzem, ha bármelyik irányba elmozdul a politikai vonalvezetése, ha az egyik, ha a másik irányba, akkor a támogatottsága csökken. Nyilvánvaló, hogy egy sokkal radikálisabb kiállás nem hozná meg a magyarság 80 százalékának a szavazatát, hanem kevesebbet. Azt hiszem, hogy egy másik irányba való eltolódás nemcsak hogy ugyanezzel járna - tehát, hogy a magyarság egy jelentõs része többé nem támogatná a szervezetet -, hanem magának a szervezetnek a léte is veszélybe kerülne. Arra gondolok, hogy egyszerûen felszívnák más szerb politikai erõk, amelyeknek elsõsorban szavazatokra van szükségük, nem pedig az a gondolat foglalkoztatja õket, hogy hogyan élnek a vajdasági magyarok.